Nokia – akkor és most

2012.06.25. 15:30

Tegnap a kezembe akadt egy Nokia 5510-es, ami hihetetlen nosztalgia hullámot indított el bennem. Közel tíz éve nem láttam már ilyen példányt, pedig milyen nagy kincs volt ez akkoriban! Minden fiatal erről álmodott, vagy ha nem, akkor is minimum egy 3310-esről. Jómagam akkoriban egy 3210-est nyúztam, ami azóta is működőképes, csakúgy, mint a képen látható darab – ez ugyanis napi használatban van! :)

Nokia 5510.jpg

Persze ez még nem olyan különleges, mert ha nem is naponta, de azért elég sűrűn találkozik az ember sokéves elektronikai eszközökkel. Más emlékeket kapcsolunk azonban egy tíz éves kenyérpirítóhoz és megint másokat egy telefonhoz, amely sok éven át szolgált bennünket, tette a dolgát kérdés nélkül esőben, fagyban, forróságban. Sorsfordító telefonhívások, sms-ek, naptárbejegyzések, esetleg az első teleonnal készült fotók…  Mennyi mindenről tudnának mesélni ezek a készülékek, ha kérdeznénk őket?

Tíz évvel ezelőtt még minden mobiltelefonnal kapcsolatos dolognak nagyobb jelentősége volt. Élményszámba ment, ha valaki megadta nekünk a számát, ujjongva hallgattuk a csengőhangokat, mintha zenék lennének és persze sok ezer órát játszottunk a méltán világhírűvé vált Kígyóval, Memóriával vagy pár évvel később a Bounce-al. Legtöbbünk még ma is fel tudná idézni a rekordjait… Tíz év nem sok idő. A telefonról alkotott képünk azonban mégis gyökeresen megváltozott ez idő alatt.

Gyorsan összeszedtem párat a szobámban fellelhető régi Nokiák közül, egyrészt az emlékek miatt, másrészt mert kíváncsi voltam, mi változott az évek során. Nem csak a telefonokban, hanem bennünk is… Hamar rá kellett jönnöm: nagyon elkényelmesedtünk. Ezekben a telefonokban még nem volt mobilinternet, nagy részében WAP sem – mégis kibírtunk egész napokat, heteket(!) internet nélkül. Nem volt színes a kijelző: de miért is lett volna? Ki akart akkoriban a telefonáláson kívül másra használni egy telefont? Nem volt zenelejátszónk, nem volt PDF olvasónk, böngészőnk, Twitter kontónk, Facebook profilunk, térképünk, fényképezőnk vagy email-kliensünk, mégis kibírtuk valahogy.

Régi Nokiák.jpg

Azt persze nem állítom, hogyha ezek a funkciók a Lumia 800-ban nem lennének benne, akkor is kibírnám, de szerencsére ez ma már nem is kérdés. A változás, a fejlődés egy meg nem állítható, vissza nem fordítható folyamat, teljesen természetes tehát, hogy tíz év alatt a ’rádiótelefonból’ egy zsebszámítógép lett. A sok vastag, széles, monokróm készüléket elnézve azonban mégis egy kis hiányérzet fog el a mai telefonokkal kapcsolatban… Hogy is szokták mondani? Ezekben még volt anyag! :)

Csillag Ádám - Ciánkék Lumia 800 Nagykövet

A bejegyzés trackback címe:

https://nokialumia.blog.hu/api/trackback/id/tr344610183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása