Orfű, 2009, osztálykirándulás. A tóparton vertünk sátrat. Volt tábortűz, virsli, sör, gitár, minden, ami ilyenkor kell. Későn kerültünk csak ágyba (azaz hálózsákba), de engem még akkor sem nyomott el az álom. Már kezdett világosodni, így gondoltam, körülnézek kicsit. Nos, nem bántam meg. A tó felett ugyan még pára gomolygott, de a nap már épp kibukkant a túlsó parton lévő dombok fölött, gyönyörű csillogást adva ezzel a víznek.

 A pillanat szépségét mégis a stég végén nyugodtan pecázó bácsi adta, aki velünk mit sem törődve nekiállt, hogy kifogja a reggelire valót. Tökéletes nyugalom áradt mindenhonnan, a madarak még nem daloltak, a szél sem mozdult, néha egy-egy vízcsobbanás törte csak meg a csendet.

 A bácsinak köszönhetem a nap másik nagy élményét is: megmutatott nekem egy igazi zöld gyíkot!

 Csodálatos érzés volt, ahogy az apró állat a védtelen kis testét rám bízva ott pihegett a kezemben és hagyta, hogy lefotózzam. Számomra ezek az igazán különleges pillanatok, mert egy életre szólnak.

Csillag Ádám - Ciánkék Lumia 800 Nagykövet

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.