Ízek és emlékek
2012.06.13. 15:39
Hangok. Ízek. Szavak. Színek. Illatok. Mennyi emlékhez kötnek bennünket ezek az érzékszervekkel azonosítható dolgok… Hány pillanat jut eszünkbe, ha ránézünk arra a kávéscsészére, amit tőle kaptunk, amiből vele ittunk először, vagy szinte a szánkban érezzük a sütemények ízét, amit csak a nagymamák tudtak pont úgy sütni? Hiszen mindenki tisztában van vele: a mézeskalács gyerekként, a karácsonyfa alatt majszolva esett a legjobban. De azért felnőtt fejjel, lopva beleharapni, egy-egy szemet a tálkáról elcsenni és melegen megenni még mindig nagyon jó érzés. A kulcs, amihez az emlék kötődik mégis a gyerekkor.
De ugyanígy emlékszik még mindenki a jó öreg hamburgerre is, ami gyerekkorunkban sokkal nagyobb volt és sokkal családiasabb körülmények között fogyasztottuk, mint ma a gyorséttermekben. Volt benne csalamádé, volt benne igazi, savanyú mustár és a zsemle odatapadt az ember szájpadlására, de persze senki sem bánta. De a mézes krémes, a nagyi lekvárja, a mákos, túrós, vagy éppen lekváros palacsinták, melyek mindegyikéről eszébe jut az embernek egy-egy különleges pillanat, amikor – már nem is feltétlenül gyerekfejjel – a szerettei között volt.
Azt hiszem, nem tévedek nagyot akkor sem, ha azt mondom, mindenki emlékszik az első ételre, amit ő maga készített, legyen az egy torta, muffin, vagy egy egyszerű rántotta. Az íze persze közel sem volt olyan, mintha egy étteremben, vagy egy cukrászdában rendeltük volna, de az öröm és az elégedettség bőven kárpótolt mindenkit.
Sütni, főzni jó. De nem egyedül jó, hanem új élményeket gyűjtve, beszélgetve, nevetgélve, barátokkal, barátnőkkel, szülőkkel, gyerekekkel, tulajdonképpen bárkivel. Minden étel, minden íz egy-egy emlék. Gyűjtsétek őket! :)
Csillag Ádám - Ciánkék Lumia 800 Nagykövet
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.